Van, hogy képes vagyok annyira felpörögni, hogy nem tudok lenyugodni, és sikítani volna kedvem. Üvölt a fülembe a Road Egyszer élünk című száma, egyszerre vagyok boldog, szomorú és izgatott. És fáradt. De az nagyon. Rám férne már egy kiadós alvás.
Tegnap a szokásos délutáni strandolás után hazajöttünk egy fél órára kajálni meg átöltözni, de én már akkor is nagyon kész voltam. Kapkodtam, meg minden, mert nem késhettem el. Muszáj volt odaérnem hétre. Hétkor kezdődtek a zenekarok, és a Rómeó Vérzik kezdett. Tavaly, egy éve, ugyanitt, ugyanezen a motorostalálkozón ismertem meg őket. Akkora hatással voltak rám, mint még soha, egyetlen zenekar sem. Tátott szájjal néztem őket, egyszerűen lenyűgözött a színpadi produkciójuk. Annyira vártam. Ehhez képest, óriásit csalódtam. Eleve fura volt, hogy nem a Keleti rock előtti szájharmonika hangja csendült fel, hanem egy csaj nyögése. Aztán feljöttek a színpadra a srácok. Az első, ami feltűnt, az az, hogy a gitárost lecserélték. Nem hittem a szememnek. Pont őt, aki a leginkább beleillik ennek a bandának az arculatába. Helyette egy teljesen átlagos gitáros került. Jól játszik, meg beleéli magát, de MI AZ, HOGY A KEDVENCEMET CSERÉLTÉK LE? HMMM? A dobos a régi volt, mosolygós, de a másik gitáros szintén elhagyta egy kicsit ezt a Rómeó Vérzik feelinget. Egy boltilag szaggatott farmerban volt, tornacipővel. Hát... Tavaly csizma volt rajta, bőrgatyával és kalappal. Az énekes szintén. Még sminkje is volt. Na mindegy, tavaly sokkal-sokkal-sokkal jobb volt, ráadásul alig játszottak másfél órát. Vagy csak gyorsan elreplt az idő. A hangzás viszont jó volt, ez tagadhatatlan. Csak hát hozzájuk hozzá tartozik a kinézet is. Ezt szoktam meg. És komolyan szomorú vagyok, hogy már nincs benne a kedvenc gitárosom. Koncert közben valaki leöntött borral - először azthittem lehánytak. Aztán egy csávó elkezdett ölelgetni, meg mögém állt, és a két oldalamon fogta a korlátot, mint ahogy a pasik szokták a csajukkal. Bazdmeg. Arrébb is mentem, de ott se volt jobb, mert a vörösboros csávó mellé kerültem. A színpadnak háttal ült a korláton, be volt baszva, mint az állat, de a pogó miatt, hátraborult, és belém kapaszkodott. Életet mentettem. Cserébe az egész koncert alatt bámult, meg vörösboros-kólával és cigivel kínált.
Koncert után ittunk, vagy másfél óráig elvoltunk, szóval amíg a következő zenekar volt a soron. Ott volt az unokabátyám, és odajött valami gyerek, hogy ő-e az Ossian basszerosa. A hülye meg letagadta. Pedig tuti meghívták volna egy körre. Aztán taknyolt valaki motorral, jött a mentő, meg helyszínelők, de így kerek egy motoros buli:D Be volt baszva.
Az Ossian végét azért megnéztünk, előtte meg kajáltunk, meg ittunk. Hát én nem vagyok oda értük. Utána pedig a Zorall jött. Anyám. Ha van szerelem első látásra. Ott volt Hangya - basszeros - fia. Bence. Asdfgghjjkléasfgjkhl. Iszonyat helyes a srác, ráadául gitározik. Ő is feljött pár szám erejéig. És én csak bámultam. És bámultam. Amíg apa részeg haverja nem kezdett nekem magyarázni arról, hogy hogy kell a csillagok alapján tájékozódni. Amúgy a Zorall nem volt rossz, még ha meg is van róluk a magam kis véleménye. Viszonylag korán - fél kettőre - haza is értünk, és ma csak fél tízig aludtam. Most még írni is van időm - és kedvem:o - Három körül megint megyünk strandra, aztán amíg a motoros felvonulás tart - mi ezen sosem veszünk részt, apa amolyan free biker-típus - hazajövünk kajálni, meg lepakolni, és megyünk vissza, szokásunkoz híven. Az utolsó este. Holnap vége. És egy évig megint erre kell majd várnom. Szomorú. Nyolckor kezdődnek a koncertek, és kivételesen az összeset szeretem, és végig ott leszünk. És iszunk. Aztán a nyár hátralévő részére hanyagolom a piát. (ezt még én sem hiszem el) Nem ittam sokat, de ezt mennyiséget már szerda este óta tartom:D És azért... csak szombat van. Legalábbis azt hiszem. Annyira várom az estét, hogy nagyon. Haha. Road is lesz, ami az egyik kedvenc zenekarom, de inkább nem szólom el magam, mert nem akarok úgy járni, mint tegnap, a RV-kel.
Ma délelőtt amúgy azon kívül, hogy hangolódtam az esti Roadra, olvastam. Elolvastam a Francia csókot, ami az egyik kedvenc könyvem lett. Letehetetlen, és mintha rólam írták volna. Kivéve azt a részt, hogy nekem nincs egy helyes és tökéletes pasim. Na mindegy. Amúgy minden más stimmel.