|
Na, te meg ki a bánat vagy?
Porszem a világban - Talán ezzel a mondattal tudnám a leginkább jellemezni magam, akármennyire is szeretnék kitűnni a tömegből, valami maradandót alkotni, valaki olyan lenni, akire mások irígykedve néznek. Az évek során beláttam, hogy ez bizony csak álom, ami valószínűleg az egész életemet végig fogja kísérni, akármennyire is elkeserítő ez a tény. Inmáron 16. éve boldogítom - vagy épp szomorítom - ezt a Föld nevű kis sárgolyót. Ez idő alatt mindig is az egyediségre törekedtem, ami kész életveszély ebben a csodálatos világban. Na és persze lehetetlen. A hippitől kezdve a divatmániás plázaribin át voltam én már minden - csak épp önmagam nem. Hogy miért nem? Mert még nem találtam rá saját magamra, de azthiszem, végre végérvényesen is sikerült elindulnom a helyes úton. A külsőm és belsőm között hatalmas szakadék áll. A bakancsos, vörös hajú, bandás fölsős, vihogós rocker lány mögött, akinek a legnagyobb gondja, hogy kidobta a pasiját, aki folyamatosan ribancozza, egy igazán nyitott, érdeklődő, mély gondolkodású, depresszióra hajlamos, saját magával harcoló, önmagát kereső, meglehetősen bonyolult és egyedi lélek rejtőzik. Ja igen, bemutatkozni elfelejtettem: Réka vagyok.
[Weheartit]
| |
|
|
|
pontpontpont2013.07.17. 12:42, Réka
Jajj, drágák, örülnék, ha senki sem kavarna:)))))) Vagy nektek ettől lesz jobb az életetek, hogy az enyémmel kell foglalkozni? Végülis, ha nektek nincs...:))))) Túl sok ismerősöm találta meg a blogomat, és nem értem, hogy hogy. Valaki terjeszti, vagy miafaszom? Ez az utolsó bejegyzés itt, már kész a másik, remélem ott nyugtom lesz. Azért vicces, hogy kis naivként létrehoztam ezt a blogot, leírok mindent, mások pedig visszaélnek vele. Valószínűleg azért nem avatlak be titeket ezekbe a dolgokba személyesen, mert semmi közötök hozzá! Elég világos? Remélem. De ha már így benne vagytok a témában, le szeretném szögezni, hogy kurvára rosszul gondoljátok a dolgokat az előző két bejegyzéssel kapcsolatban:D NEM CÉLZÁS. Azt sem értem, hogy ezt honnan szedtétek. Nem az én asztalom a célozgatás, felfogtátok??? Tudom, hogy ki kire gondoltok, de el kell, hogy szomorítsalak benneteket:D Lassan az lesz, hogy neveket fogok írni; még az is jobb, mint az, hogy félre értitek, és mindenki kavarni kezd. Istenem. Bocs. Ezt most azoknak szántam, akiket személyesen is ismerek, szóval semmi keresnivalójuk a blogon, de mégis napi szinten itt vannak. És már túl sok az ilyen.
| |
|
|
Mama told me when I was young
Come sit beside me, my only son
And listen closely to what I say
And if you do this
It'll help you some sunny day
Take your time...Don't live too fast
Trobles'll come and they'll past
Go find a woman and you'll find love
And don't forget son
There is someone up above.
And be a simple kind of man
Be something you love and understand
Be a simple kind of man
Won't you do this for me son,
If you can?
Forget your lust for the rich man's gold
All that you need is in your soul
And you can do this is you try
All that I want for you my son
Is to be satisfied.
Boy, don't you worry...You'll find yourself
Follow your heart and nothing else
And you can do this is you try
All I want for you my son
Is to be satisfied
|
|
|